Szinte egyidőben került elő az egyedi eljegyzési gyűrű és Zsófi
Ott hagytam abba a történetet, hogy Réka barátja egy egyedi eljegyzési gyűrűvel a kezében letérdelt, és megkérte a kezét a születésnapi buli kellős közepén. Tudtam, hogy nagyon jól megvannak, minden tekintetben kiegészítik egymást, de arra nem gondoltam, hogy lánykérés lesz a mai meglepetés. És Réka sem tudta. Könnyes szemmel, meghatottan vette át a csodálatos egyedi eljegyzési gyűrűt, és természetesen igent mondott.
És ebben a pillanatban ott állt előttem Zsófi, és nekem földbe gyökerezett a lábam. Csodálatos, éjfekete haj, mélykék szempár! Elképesztően csinos volt és gyönyörű. Mindezt csak kiemelte a vörös, szűk szabású ruhája és az ehhez tökéletesen passzoló magassarkú szandál. Hirtelen egy szó sem jött ki a számon. Odalépett hozzám, és bemutatkozott. Ott álltam, és képtelen voltam megszólalni.
Soha az életben nem fordult velem elő, hogy egy lánnyal való találkozáskor ne beszéltem volna lyukat a hasába az első másodperctől. Most pedig itt állok leforrázva, megnémulva. Mi történt? Miért nem jön ki hang a torkomon?
Barátaim segítettek ki…
Szerencsére ott állt mellettem a két jó barát, és mindjárt bemutatkoztak helyettem. Zsófi pedig állt, rám nézett, és megkérdezte, hogy én néma vagyok-e? Majdnem megnyílt alattam a föld!
- Nem – nyögtem ki kissé fátyolos hangon – Szia! Péter vagyok. Örülök!
- Zavarba jöttél a csodaszép egyedi eljegyzési gyűrű látványától? – kérdezte mosolyogva. (most még szebbnek tűnt)
- Nem, nem attól. Ilyen egyedi eljegyzési gyűrűk között nőttem fel, attól nem igazán jövök zavarba. De neked könnyes a szemed!
- Igen, mert engem meghatott a jelenet. És ennek az egyedi eljegyzési gyűrűnek is tényleg van egy különleges ereje.
- Ó, őt nem szokták az ilyen jelenetek meghatni! – vágott bele a beszélgetésünkbe az én kedves Laci barátom.
- Na, azért nem kell mindjárt lejáratni! – próbáltam védekezni.
- Hagyd csak! – segített ki Zsófi – Már megszoktam ezeket az ugratásokat, engem is mindig férfifalóként mutatnak be a társaságban.
- És így van? – kérdeztem vissza, most már kissé visszanyerve elvesztett magabiztosságomat.
Folytatjuk…